Ha tetszett a cikk, osszd meg ismerőseiddel is!

 

Az ifjú szülőknek, sőt még a rutinosoknak is sokszor kihívást jelent/jelenthet a hivatalos ügyek intézése a szülés után. Annak érdekében, hogy mindent időben el tudjatok intézni, összeszedtem mit, mikor, hol, hogyan stb. tudtok intézni, sőt ahol szükséges még a kitöltendő aktuális dokumentumokat is megtaláljátok.

 

Mik azok az ügyek, amiket közvetlen a gyermek születése után kell intéznünk?

 

Az újszülött anyakönyvi kivonatának és lakcímkártyájának igénylése

 

A legtöbb kórházban (legjobb tudomáson szerint mára már az összesben), ezt a szülés után a kórház intézi, ezért is kérik be mint az anyuka, mint az apuka személyes okmányait, illetve amennyiben házasokról van szó, a házassági anyakönyvi kivonatot (eredetit), ha nem házasok, akkor pedig az apasági nyilatkozatot (bővebben róla itt). Ezzel egyetemben elkészül a kicsi lakcímkártyája is, itt ha nincs külön nyilatkozat arról, hova szeretnék bejelenteni a gyermeket, akkor automatikusan az anya bejelentett lakcímmére kerül a baba/babák. Jobb esetben ezek a dokumentumok már a lábadozás utolsó napjára elkészülnek, és visszaérnek a kórázba, ezért már a zárójelentéssel együtt megkapjátok. Amennyiben nem készülne el, akkor te vagy a párod visszaamegy személyesen, s így át tudja venni az iratokat, viszont nem szabad elfelejtenünk, mivel hivatalos dokumentumokról beszélünk, ha nem ti, hanem például a nagyszülők mennének ezekért az iratokért, akkor mindenféleképpen meghatalmazásra lesz szükség.
Biztos, ami biztos alapon a szülőszobba látogatás során érdemes rákérdezni, nehogy meglepetés érjen benneteket!

 

Az újszülött TAJ-kártyájának igénylése

 

Annak érdekében, hogy igényelni tudjátok a különböző „támogatásokat”/  juttatásokat, szükségetek lesz a pici TAJ-kártyájára. Itt nem mindegy, hogy Magyarországon született magyar állampologárságú gyermekről, vagy külföldön született magyar állampolgárságú (és még sorolhatnám a lehetőségeket) gyermekről van szó!

 

Akkor lássuk!

 

1. Magyarországon született, magyar állampolgárságú újszülött esetén

Fontos tudnunk, hogy ebben az esetben, minden hivatalból történik.  Nekünk szerencsére sok dolgunk nincs, hiszen a TAJ kártya kiállítása automatikusan történik, külön kérelmet nem kell benyújtanunk.

A személyi adat- és lakcímnyilvántartó szerv az anyakönyvezést követően az újszülött adatait átadja az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) részére.

Fontos megjegyezni, hogy ebben az esetben az eljárás illetékmentes. . A kormányhivatal hivatalból legkésőbb 8 napon belül kiállítja, és a gyermek lakóhelyére vagy a szülő külön kérelmében meghatározott címre postai úton megküldi az újszülött TAJ kártyáját.

(külön kérelem esetén a dokumentum itt megtalálható)

 

2. Külföldön született magyar állampolgárságú újszülött esetén

A külföldön született újszülöttek esetében először is intézkedni kell a magyar anyakönyvi kivonattal kapcsolatosan. Ezt minden esetben az adott országban található Magyar Konzulátuson tudják megtenni. Miután elkészült a magyar születési anyakönyvi kivonat, illetve a magyarországi lakcímkártya, a TAJ kártya igénylését a hazánkban található összes kormányivatalnál igényelető, az igénylőlap kitöltésével.

Ebben az esetben az ügyintézési határidő a kérelemnek a fővárosi, vagy megyei kormányhivatalhoz történő megérkezését követő naptól számított 21 nap.

 

3. Magyarországon született, nem magyar állampolgárságú újszülött esetén

A szülés után az állampolgársága szerinti államban kell anyakönyvezni a gyermket, és az okmányokkal való ellátását, illetve a magyarországi lakóhely létesítését követően igényelhető a TAJ kártya.

Amennyiben a nem magyar állampolgárságú újszülöttnek nincs magyarországi lakóhelye, mert csak tartózkodási hellyel vagy szállásbejelentővel rendelkezik, akkor megállapodás megkötése révén válhat jogosulttá az egészségügyi szolgáltatások igénybevételére, illetve TAJ kártyát, amennyiben megfizették a hat havi járulékok összegét.

Amennyiben az anya Magyarországon biztosított, de a gyermek külföldi állampolgár lesz, az újszülött az anya TAJ kártyájának használatával jogosult egészségügyi szolgáltatásra a születést követő második hónap utolsó napjáig.

 

Az újszülött adóazonosítójának igénylése (adókártya)

 

Magyarországon született magyar állampolgárságú baba ADÓ kártyája automatikusan postázódik, – miután a kórház lejelentette a pici születését a hivatalok felé – az anyuka állandó bejelentett lakcímére, a szülést követő 3-4 héten belül.
Külföldön született gyermek csak magyar anyakönyvi kivonattal és magyar lakcímkártyával kaphat ADÓ kártyát. Első alkalomal igényelt kártya esetén, az igénylés díjmentes!

 

Amennyiben rongálódna, ellopnák, vagy elveszítenénk

Fontos tudnunk, hogy ez az az igazolvány, amit akár papír alapon, postai úton, vagy aki rendelkezik ügyfélkapus elérhetséggel,  az már online is intézheti az otthon nyugalából. Annak érdekében, hogy gördülékenyebben menjen az ügyintézés, érdemes ügyfélkapu regisztrációt kezdeményeznünk még a szülés előtt, hiszen ennek a dokumentumnak az igénylését is így könnyen és nyugodtan el tudjuk indítani otthonunkból!

Mind a két esetben a 15T34 nyomtatványt kell kitöltened, illetve az is fontos, hogy pótlás esetében az illeték összege 3.000,- forint!

Az igénylésez szükséges csatolandó dokumentumok:

 

Személy igazolvánnyal nem rendelkező személy esetén:

  •   a törvényes képviselő (pl. szülő, gyám stb.), egyéb esetben az igénylő, meghatalmazás esetén a meghatalmazott, személyi igazolvány, lakcím kártya vagy születési anyakönyvi kivonat bemutatása

 

Külföldiek esetén:

  •  útlevél, érvényes vízum, lakcím bejelentőlap, meghatalmazott eljárása esetén a meghatalmazás

 

 

Anyasági támogatás

 

Erről már sokszor beszéltünk, ez egy olyan állam által nyújtott egyszeri támogatás, amit igényelni kell. (Részletesebben itt)

 

Igényléshez szükséges dokumentummok:

  • a terhesgondozást végző védőnő vagy orvos igazolása, amely tanúsítja, hogy a szülő nő a megfelelő számú alkalommal részt vett terhesgondozáson
  • a gyermek születési anyakönyvi kivonata (halva született gyermek esetén a halotti anyakönyvi kivonat)
  • jogerős örökbefogadási, vagy gyámsági határozat

 

Igénylés folyamata:

A gyermek születésétől számított 180 napon belül kell igényel a lakóhely szerinti illetékes Kincstárnál! Az elbírálási folyamat a beérkezéstől számított 8 napon belül véget ér. Természetesen hiánypótlás esetén a teljes dokumentáció beérkezési dátumát kell figyelembe venni. Igény szerint a támogatást lehet bankszámlára vagy akár készpénzbe is kérni.

A kitöltendő dokumentumot itt találod!

 

Családi pótlék

 

A családi pótlékra alanyi jogon járó támogatás, amit a gyerekkel közös háztartásban élők vehetnek igénybe. Nemcsak vér szerinti szülő, hanem akár hivatásos nevelőszülő vagy örökbefogadó szülő, illetve a gyám is megkaphatja. Ezek mellett mostmár a szülővel együttélő élettárs (hivatalos Éllettársi Nyilatkozatok Nyilvántartásában szereplő) is jogosult a támogatásra. Félreértés ne essék csak az egyikőtök nevére lehet igényelni! Részletesebben már előző bejegyzésemben olvashattatok erről a támogatásról! A cikket itt találjátok!

 

Kelengye pénz/csomag:

 

Ez az a támogatás, ami körül rengeteg misztikum van. Ez nem egyenlő az anyasági támogatással, ezért nem összekeverendő, habár sajnos vannak olyan önkormányzatok, ahol megtévesztő módon összekeverik.

Ezt a támogatást mindig az adott önkormányzat (ahova hazaviszed a gyermekedet, ahol a védőnői terhesgondozásod is folyt) adhatja, amennnyiben van rá kapacitása. Ennek érdemes mindig utána kérdezi vagy az önkormányzatnál, vagy a védőnődnél, hogy van-e egyáltalán, ha van akkkor alanyi jogon jár-e vagy valammilyen kitételhez van kötve (például a családban 1 főre jutó jövedelem), illetve pontosan mit takar.? Pénzösszeget, vagy kelengye csomagot, vagy erzsébet utalványt, és még sorolhatnám.

 

Családi adókedvezmény:

 

Mint sokan tudjátok a terhesség 91.napjától lehet már a magzat után igényelni a családi adókedvezményt. Ami fontos, hogy 2016 óta már az apuka is igényelheti ezt a „támogatást”, amennyiben a szülők házasok. A jelenlegi jogállás szerint, ha nem házasok a szülők, abban az esetben apuka csak a gyermek születése után  igényelheti a kedvezményt. Természetesen ezt is lehet egy összegben  illetve havi szintű kifizetésként is kérni. Ezt természetesen a munkáltatónál kell jelezni, kivéve azoknál, akik példuál diplomás GYED-et kapnak. (mi az a diplomás GYED?)

Az igényléshez kitöltendő dokumentumokat az alábbi linken találjátok!

 

 

Személyi igazolvány

 

Sokszor felmerül a kérdés, hogy szükséges-e az újszülött babának személyit csináltatni vagy kötelező-e?! Ami biztos, hogy akik szeretnének élni a CSOK (Család Otthonteremtési Kedvezmény) azoknak mindenféleképpen meg kell csináltatniuk, hiszen a benyújtandó dokumentációba csatolni kell többek között ezt is.

Akik nem szeretnének élni ezzel a lehetőséggel vagy nem tudnak egyelőre élni, azoknak a hivatalos álláspont, hogy igen meg kell csináltatni a babának is az igazolványt. A magyarorszag.hu oldalon is láthatjuk, hogy minden magyar állampolgárnak rendelkeznie kell legalább egy személyazonosításra alkalmas hatósági igazolvánnyal, így a csecsemőknek is!

Újszülött magyar állampolgár részére első ízben szülője, törvényes képviselője a születés anyakönyvi bejelentésével egyidejűleg, – az anyakönyvvezető felé továbbításra kerülő – kérelmét a szülészeti intézetben, kórházban terjesztheti elő. Kérelméhez mellékelnie kell az újszülött igazolványképét.Amennyiben újszülött részére a szülő, törvényes képviselő nem kezdeményezi a személyazonosító igazolvány kiállítását, ezt a későbbiekben bármely okmányirodában megteheti személyes megjelenéssel. Ekkor be kell mutatni a kiskorú érvényes magyar útlevelét (ha ezzel rendelkezik), születési anyakönyvi kivonatát, lakcímet igazoló hatósági igazolványát. A kiskorúról az okmányiroda arcképmás felvételt készít.

 

Következő bejegyzésemben a CSOK (Család Otthonteremtési Kedvezmény)-ről olvashattok. Mivel jár, mire kell előre készülni, mire számíthattok! Ehhez a cikkemhez egy közismert CSOK szakértővel is fogok beszélni, akivel a facebook oldalon egy interjút is fogtok találni közvetlen a cikk megjelenése után!

 


HA BÁRMILYEN KÉRDÉSED, MEGLÁTÁSOD VAN, KERESS BÁTRAN!

 

Az adatkezelési tájékoztató itt megtekinthető.

 

 

 

 

 

 


Ha tetszett a cikk, osszd meg ismerőseiddel is!